Nem
hiszek én tebenned Uram
hanem
csak látom naponta
hogy
felkel a nap és lenyugszik
De
tudom, hogy meddig vagyok én
mi
a közöm ahhoz, ami körülvesz
és
honnantól kezdődik a másik
S
teszem, amit a kezemmel tehetek
s
teszem, amit az eszemmel, s megmerítkezem
az
emlékezésben és a felejtésben is
A
végén pedig építek egy házat
és
a zár te lész rajta Uram
ki- vagy bézársz engem, érdemeim szerintA képről:
A kép a bécsi Stephansdomban készült. Ha belépsz a templomba, akkor azt tapasztalod, hogy csak a bejárat környékén nézelődhetsz, ha meg akarod nézni az egész templomot, akkor fizetned kell, mint egy múzeumban. Ez a shop persze még a szabad területen van. Döbbenet, ahogy ott áll ennek a szentnek a szobra, és a kézmozdulatával mintha csak a boltba invitálna be. Nekem rögtön az a jelenet ugrott be az Újszövetségből, amikor Jézus kikergeti a kufárokat a templomból. Na ja, ma nincs, aki kikergesse őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése