Kicsi kő fáj

Kicsi kőnek fáj a csontja

eltörik a fájdalomba’

símogatom tenyerembe

megúsztatom patakvízbe

szárítgatom lehelletbe

felrepítem levegőbe

Kicsi kőnek sír a szeme

elfogyott a lenni-kedve

megáztatom jókedvembe

dörzsölgetem dünnyögésbe

öltöztetem melegekbe

pólyálgatom szerelembe

Kicsi követ vájja lelke

földre szegzi ólom terhe

enyém lesz ha ideadja

megemelem fuss alóla

messze van a haló óra

árnyékod a sors ne lássa

Kicsi kőnek fáj a helye

Nap mint nap

Szememen koppan a való.

Számon virágzik az alázat.

Ijedten ülök egy nagy társadalmi illemhelyen, ahol

beleimen nap mint nap

átfolyik a fejadag.

Községünk egy nagy gyümölcsös.

Nálunk a munkát megosztják.

Nekem az alma szedése jutott, úgyhogy

nap mint nap

tépem az almát.

Az én világom más világ!

Lehetne egészen más.

Ott (nap mint nap)

más tépné

(én meg csak...)


A képről:
Egy kép, amit különösen szeretek. Mert olyan mostoha, őt biztos nem szavaznák meg a NG fotópályázatán. Olyan mostoha, mint ez az aranyalmákat termő fa a dzsumbujban.

Zsiger

Hidegben fekszem, aszfalton fázok

hogy melegem legyen, a napra várok

Fogom a cuccom, tán ma eladok

kevéske pénzen boldoggá válok

Állok a sarkon, a kezemben rongy

trikónak mondom, százasért fogy

Állok a pultnál, poharat fogok

mereven nézek: legyek a falon

Térden a téren, kezem kulcsolom

volna-e neked, nekem huszasod

Arccal az árokban, várom fölkelek

előtted Isten, hogy ember legyek

Aztán napra-nap, mégis megbukom

földön aludva, nem fog az álom

Iszom, nincs semmi, senki előttem

zuhanok magam, magamat érzem 

Elvétettek engem, vissza nem tesznek

markomban csörög: olcsó voltam nektek


A képről:
Ő Gábriel, egy hajléktalan Budapestről. Vagy akárhonnan a világból. Végül is egy hajléktalan nem mondhatja el, hogy hol lakik. Nem lakik sehol. Világpolgárok. A világban mindenütt egyformán megvetik őket.

Izzadt költő dúdolgat

Snassz dolog így szólni erről

szabadon, hogy azt sem tudom

kinek mondom

s tényleg-e

Oknyomozás. Ez jutott eszembe

Vagyis egyszerűen ember-e

a költő, miközbe’ épp

írja azt, amit

Nos, most látjuk őt, süt a nap

görnyed a papír fölött, ír, izzad, dúdolgat

(sajna a szemek és a szavak

takarásban vannak)

De gondoljunk bele, teszemazt

ő-e az, miközbe’ hogy alkot, tépkedi a bajszot

az orra alatt, meglelni az odavaló

szót, mint én most

Vagy csak létbebéklyós álca

izzadni a nyárba’  -  kínos kötelem

a verejték folt, paca, egérpiszok

a költészeten

Ám a versbeírt szó még a testszagot

is  - a tévén át -   szublimálja

marad a lényeg: költőnk dúdolgat

a délutánba’

Légy száll a papírra

- az ihlet reáliája -  hosszú

árnyékot vet az utolsó sorra

a költő föláll

elmegy pisilni

Ócska kipróbált kívánságok

Jó lenne álmot venni

Használtat, ócskát, kipróbáltat

Olyat, ami elringáz, s magától

megveti az ágyat

Jó lenne asszonyt hívni

Elébe tenni poharat, tányért, kívánást

Testében keresni a tapasztalást

adni a holnapból egy harapást

Jó lenne újra melletted feküdni

Sötétben a nevedet ragozni

Röpdöső madár melleid éjjelre

mocorgós fészket raknának a tenyerembe

Jó lenne benned elaludni

És felébredni arra, hogy felébredtél

Ásítani, fogat mosni, fölvenni a ruhádat

oda menni, ahová megy a lábad

Jó lenne te lenni

Ócska-lett múltam tőled visszavenni

Aztán ugyanott elkezdeni és befejezni

gyónás nélkül fehérre tisztulni


A képről:
Vannak, akik nem szeretik, ha fényképezik őket, ezért aztán olyankor kell fotózni, amikor nem tudják, pl. amikor alszanak.

Ez a tea

Olyan nehéz a fejem

olyan sete a kezem

Tisztán tudom, hogy tennem kéne

Tisztán tudom, hogy tenned kéne valamit

Olyan keserű ez a tea

ennyire nem volt soha

A bögre szélére tapadva

átmászik rajta egy meztelen csiga

A kurva hétszentségit

A kurva hétszentségit

hogy minek van, és akkor miért múlik el
belőlünk a soha

A képről:
Ez a bányász kéz az enyém. Isznak a bányászok egyáltalán teát? Más hír járja róluk, persze ez lehet, hogy csak merő rosszindulat és általánosítás. Elnézést a csúnya szavakért, de hát az életben vannak csúnya szavak.

A világ gömbölyű és kék

széltében, hosszában egy

Reggel a képes felére fordul

álló nap a mejjét sütteti

világoskék fátyolréten

hasas bárányfelhőket legeltet

s estére a meleget megeszi

Úgyhogy éjjelre bunda kell neki

a feje búbjáig érő

csillagos és sötétkék

s míg alszik, a holdat tessék-lássék

gyér lámpásként kiteszi

Nincs több dolga

mint lenni mindig

ilyens vagy olyan

- jójában, rosszában egy

Szegény anyám a metrón

Szegény anyám az éppen kész lett

vadonatúj fogsorát megmutatni

metróra szállt, hogy elmenjen

legkisebb unokájához Újpestre

két kis terítőt vitt neki

Hirtelen indult a metró

szegény kicsi anyámnak nem volt ülőhelye

és így elesett

s eltört benne egy nehezen gyógyuló csont

nem tudták biztatni az orvosok

Szegény anyámnak karácsony este

amikor fehér volt minden

és térdig ért a hó

lett vége

rossz, hogy nincs nekem

A képről:
Ez a fotó a bécsi metrón készült, nem is tudom hogy sikerült ilyen üresen lekapni. Tavaly jelent meg Kántor Péternek egy verse, ami hangulatában, témájában nagyon emlékeztet erre a versre.

Borogatás Istennek

Beteg az Isten.

Van-e valami házaitokban

amit esőverte sápadt oltárára

letehetnétek?

Imáitok összeszáradt kenyérmaradék.

Rágcsáljátok, koptatjátok vele a fogatok

szalonna-vacsora és zsíros reggeli között

amikor a sötétben magatokban féltek

mert semmit nem tettetek.

Imáitok szavakból vannak.

Egymásnak fecsegtek, nem ismeritek a

szagát; nem fogjátok meg az ingét, a bőrét, a botját

látnotok-hallanotok-tudnotok kellene minden darabját

ha nem érzitek meg

nem lesz nektek isten.

Közösen imádkoztok

fizettek gyertyát, papot

egyként bárányok, járjátok a körmenetet

összedugott horgasztott fejjel

legeltek legeltek.

Beteg kiéhezett koldus az Isten.

Mégsincs bennetek semmi

amiből esőverte sápadt kezével többet venne

minthogy éhen ne haljon.

              (Nézd, Isten

              nálam sincs más

              szó, meg borogatás)

A képről:
A kép a helyi kálvárián készült. A vers pedig valami nagyon sötét hangulatban.

Üresen

Lábammal az útnak eredve

hitem szomorú kereke

De-szeretnék elmenni innen

Nincs bennem semmi akarat

elfogyott a szeretet és harag

Elfáradt a gondolkodás

Felébred és görcsben rekedten suttog

hogy ki voltam és ki vagyok most

Minek találnám meg az okát

Ezek itt a talpamról nyomok

köszönöm nem enni akarok

Vágyakat koldulok


A képről: 
Mit is lehet mondani az ürességről? Egy üres vizespohár egy felesleges konferencián talán pont elég.

Volt veled már?

hogy semmiszínű apró törtfelszínű

ólommozdulatlan darabkákból

a világ egyszerre

élesen fehéren ragyogó

értelmes egésszé összeáll

és így adja oda neked magát

amíg meg nem érted

a dolgok nagyon egyszerű okát

hogy idő épp most van

a tér pont az a pont

ahol a van megtalál

és a pornyi jel

alig fölötted

az irány


A képről:
Nos, az ellenfény általában más fényben mutatja a dolgokat. Néha nem árt belenézni a napba.

Lyukvezetés

A kezem a kilincsen

A kilincs az ajtón rajta

Az ajtó a helyiség és köztem

Állok a nyílásra várva

Valami nincsen

a kezem és közöttem


A képről:
Minden ősszel és tavasszal van pár hét, amikor a nap alacsony állása miatt naplemente előtt végigvilágít az egész házon és érdekes-szépséges fényeket, árnyékokat hoz a lakásba. Figyeld csak meg otthon!

Nyomasztó

egy dolog

hogy minden nap

ha fúj a szél

ha süt a nap

önként

fogom magamat

és ugyanoda elmegyek

és e fiktív helyen

lényegtelen

sem rólad nem

sem rólam nem

szóló dolgokról

ismeretlen

emberekkel beszélek

este lesz

és elfáradok

reggel lesz

és fáradt vagyok

attól, ami nem én vagyok

sem nem te

de senkise


A képről:
Ha jól emlékszem ez volt az első elkészült verses kép. Egy olyan életérzést mond el, amit sajnos nagyon sok ember tapasztal meg nap mint nap. Egy kép, ami most már nekem is csak emlék.